tartom, a kutyatulajdonosok kihagyják a lehetőségeket, hogy megosszák a tapasztalatokat kutyáikkal a hátsó udvaron túl.

Számomra az a képesség, hogy gyakorlatilag bárhová elviszem a muttimat, az a lényeg, hogy van egy kutya. Konkrétan elfogadtam az ACE -t nyugodt módja és atlétika miatt – ideális mindenféle kalandhoz. Az edzés és a szocializáció folyamatban lévő folyamat és az életem egyik leginkább örömteli darabja.

Minden séta és minden másodperc az edzés és az interakciós ász, és én együtt csinálom, oda vezettek minket, ahol most vagyunk. Ez nem egy konkrét futam, amit folytattunk, vagy egy adott engedelmességi osztályt, amelyet figyelembe vettünk. Ez az idő kumulációja. Ace 4 éves kutya; Alig várom, hogy megnézzem, mit értünk el az elkövetkező években.

Látom, hogy sok olyan kutya tulajdonos, aki rendben van egy kutya birtoklása, amely egy séta során nem ellenőrzés alatt áll. Egy kutya, amelyet túlságosan stimulálnak, csak egy másik kutya látása révén, sok ember számára teljesen elfogadható. Egy kutya, amely folyamatosan körökben vagy nadrágban forog, normálisnak is tűnik.

Remélem, hogy ez rendben van. Bár a kutya soha nem nyugodt, nem tudja, mi hiányzik. Ugyanez igaz a tulajdonosára. Csak azt szeretném, ha minden kutya tulajdonosának megértené, hogy minden kutya képes-e jól működni, szocializálni és nyugodt lenni. Nincs titok ennek megvalósításáról. Nem vesz igénybe „profi”. Idő és türelem szükséges.

A kutyám életének első évében egy sétára ment, és ez volt az, hogy a tulajdonos képes lenne elmondani a potenciális örökbefogadóknak, hogy a póráz modora milyen szörnyű.

A kutyám megfojtana magát, amikor az első hetében más kutyákkal találkoztunk velem. Meg kellett tanulnia a nevét, hogyan kell ülni a parancson, hogyan kell használni a türelmet. Meg kellett tanulnia szünetet és gondolkodni, nem pedig csak reagálnia.

Több száz sétával számos környéken, parkban és ösvényen az Ace megtanulta, hogyan kell lazítani a különböző környezetekben.

Arra tettem, hogy minden hétfőn valahova új valahova vigyem őt. Nem feltétlenül valahol soha nem volt, de valahol a tipikus rutinunkból. Lehet, hogy egy új szomszédság, egy másik park vagy kutya társaság a városban. Lehet egy játszótér vagy ápolási otthon, a belvárosban vagy az országban. A lényeg az, hogy a kutyámat számos új látnivalónak, szagnak, hangnak, embereknek, kutyáknak, más állatoknak és tapasztalatoknak teszem ki.

Nem tudom, hogyan lehet megvitatni, milyen örömteli volt a kutya a tóba vinni a múlt hétvégén egy csoporttal, és gyakorlatilag zökkenőmentesen illeszkedtem. Aggódtam, hogy szorongást és nyafogást fog érezni a kocsiban, de az új helyekre való vezetéssel, új kihívások megteremtésével és jó testmozgással (köszönhetően Amanda és Eli!) További munkám megtérültem.

Amikor egy kutya jól viselkedik, elfelejtheti, hogy ott van.

Hidd el azonban, soha nem felejtettem el, hogy ott volt. Mindig egy szemmel láttam a kutyámat, akár a hajón, akár a dokkon feküdt, vagy a tűz mellett pihent. Az a tény, hogy gyakorlatilag észrevétlenül létezhet egy embercsoport között, az egyik legjobban ki nem mondott bók volt, mint egy kutya tulajdonos és edző.

Nem kellett folyamatosan jutalmaznom az ászot, nem adnom parancsokat, vagy akár póráznom. A köztünk lévő kommunikáció finom volt – szemkontaktus, nyugodt energia, az alkalmi hátulján a farokcsomagokért cserébe.

A kutyám valóban kihívást jelenthet, felborít és zavar. De a fiatal fiú büszke vagyok.

Ace jó fiú.

(Köszönöm Brian P. -nek, hogy felajánlotta a tábortűz fotóját)